A rendőrség verte szét M. Richárd drogos szilveszteri buliját

Ismét őrizetben a Dózsa György úti gázoló.

Az ATV Híradó információi szerint a 2017-es Dózsa György úti halálos balesetet okozó M. Richárd is azok között volt, akiket szilveszterkor a rendőrség kábítószerbirtoklás miatt előállított.

A híradó szerint a Nyugati téri pizzázóban három nő és hét férfi bulizott szilveszterkor. A rendőrség még aznap este kihallgatta őket, és a járványügyi szabályok megsértése miatt hatvan napra bezáratta a helyet.

Az ATV megkereste M. Richárd ügyvédjét is, aki azt írta, ügyfele nem kíván nyilatkozni, ő maga pedig nem kapott felhatalmazást arra, hogy a sajtó rendelkezésére álljon.

A BRFK ugyan megerősítette, hogy december 31-én kábítószerfogyasztás, illetve -birtoklás miatt előállítottak tíz embert, a belvárosi vendéglátóhelyet pedig bezáratták, ám az M. Richáraddal kapcsolatos értesüléseket nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták.

(ATV nyomán)

Valódi Hírek