FRISS: Végrehajtást indított a Jobbik a Magyar Nemzet ellen

A kormánypárti lap a vesztes sajtóperek után sem közölt helyreigazítást.

Az ügy előzménye, hogy tavaly augusztus 27-én a Magyar Nemzet tényként, valótlanul állította Bíró Lászlóról, hogy korábban a neofasiszta Magyar Gárda Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szóvivője volt. Bíró tavaly októberben a szerencsi központú választókerületben az ellenzék közös jelöltje volt a Koncz Ferenc halála miatt kiírt időközi választáson.

Mivel az újság nem tudta bizonyítani állításait, a Jobbik beperelte a lapot, amelynek eredményeképpen a bíróság helyreigazításra kötelezte az újságot.

A Magyar Nemzet azonban azóta sem közölt helyreigazítást, ezért a párt végrehajtási eljárást indított az újság szerkesztősége ellen — ezt a bíróság el is rendelte.

„A továbbiakban végrehajtó fog kopogtatni náluk, reméljük, a kormány által cserben hagyott devizahitelesekkel szemben megszokott határozottsággal” — írta a döntésről a Jobbik.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek