Beidézték a rendőrségre Vadai Ágnest, mert feltett egy kérdést néhány százmilliónyi eltűnt közpénzzel kapcsolatban (+videó)

Magyar abszurd.

A BRKF Gyorskocsi utcai épülete elől jelentkezett be élőben Vadai Ágnes, a DK alelnöke, ahova azért idézték be, mert írásbeli kérdést adott be a 24.hu két cikke alapján, amelyek az Antenna Hungária és a Magna Stúdió Kft. közötti szerződésekkel foglalkoztak.

A szerződésekből kiolvasható, hogy a hat alkalmazottat foglalkoztató cég majdnem egymillió forintot kapott az Antenna Hungáriától egy műsorpercért, illetve hogy Digitális Akadémia címen 250 milliós szerződést kötöttek ugyanezzel a kft-vel.

Az említett cégről semmit nem lehet tudni, még honlapjuk sincsen.

Ennek ellenére már foglalkoztatta őket a CÖF és Gaál Cecília, Rogán Antal volt felesége is, sőt a Stop Soros-kampányhoz is volt közük.

Vadai Ágnes a feltett kérdései miatt beidézték a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe. Több mint egy órán keresztül kérdezgették arról, hogy honnan származnak a fenti információk, holott a politikus írásbeli kérdéseiben világosan megadta a 24.hu-t mint forrást.

Vadai Ágnes a kihallgatás során azt javasolta a rendőröknek, hogy inkább az Antenna Hungária Zrt.-t vagy a Magna Stúdió Kft.-t kellene megkérdezniük az üggyel kapcsolatban.

„Az ilyen és ehhez hasonló esetek mutatják, hogy miért folyik el a közpénz, és az ellenzéki képviselőkön kívül nem igazán érdekli a 133 bátor képviselőt, és sokszor a hatóságokat sem, hogy mire költik a magyarok pénzét.” — fogalmazott Vadai.

Mindez nem tántorítja el a képviselőt, folytatja az írásbeli kérdéseket, abban a reményben, hogy ha másra nem is, de arra jó lesz, hogy a 2022-es választások után legyen egy lajstrom azokról az ügyekről, ahol „felügyelet nélkül csak úgy elfolyt a közpénz.” — mondta.

A legutolsó ilyen beadvány Orbán Viktor édesapjának bányászati kérdéseivel foglalkozik, amellyel kapcsolatban szintén elrendelt nyomozást a legfőbb ügyész.

A teljes videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek