Gyurcsány, Karácsony és Fekete-Győr is beoltatja magát koronavírus ellen (+videó)

Nincs oltásellenes az ellenzéki politikusok között.

Az ATV Híradója megkérdezte az ellenzéki pártok vezetőit, hogy beoltatják-e magukat koronavírus ellen, és kivétel nélkül mindenki határozott igennel válaszolt.

Gyurcsány Ferenc és a DK vezető politikusai beoltatják majd magukat. Az ATV megkeresésére azt közölték, hogy az unió által engedélyezett vakcinákkal,

és a hivatalos oltási sorrendnek megfelelően fognak élni a lehetőséggel.

Fekete-Győr András a Momentum elnöke azt mondta, hogy azt „válasszuk”, amit az európai gyógyszerügynökség elfogadott.

„Hogyha a kínait elfogadta, akkor szuper, akkor válasszuk a kínait is adott esetben, de az orosz vakcinát nem fogadta le az európai gyógyszerügynökség, innentől kifolyólag én nem vagyok hajlandó beadni magamnak” – mondta a Momentum elnöke.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy vélekedett, oka van annak, hogy az emberek nem bíznak az oltóanyagban, de ő azok közé tartozik, aki szeretné beoltatni magát a vakcinával, amint rá kerül a sor.

A főpolgármester szerint „az elmúlt időszakban nem volt őszinte, tényszerű és az állampolgárokat partnerként kezelő kommunikáció a járvány kapcsán, ennek sajnos most különösen isszuk meg a levét azzal, hogy sok a bizalmatlanság a magyar polgárokban az egész folyamattal kapcsolatosan”.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke Karácsonyhoz hasonlóan arról beszélt, hogy a kormány iránti bizalom hiányának tulajdonítja az oltás elutasítását, de ő is élni fog az oltás lehetőségével.

Tóth szerint „a Fidesz-kormány sok információt elhallgat, illetve manipulál, és ezzel indokolatlan félelmeket gerjeszt”

(ATV.hu nyomán)

Valódi Hírek