Dúró Dóra: A kormány összejátszik a Gyurcsány-féle egyesült ellenzékkel

Ők pedig készülnek a választásokra.

2020. legmeghatározóbb eseményei a járvány és a Deák téri kettős gyilkosság voltak — mondta Dúró Dóra az atv.hu-nak adott interjújában.

Az atv.hu körkérdést intézett kormánypárti és ellenzéki politikusokhoz, amelyben a 2020-as év értékelésére kérte őket, valamint arra, hogy írják meg: mit várnak 2021-től. Ezúttal a Mi Hazánk országgyűlési képviselője válaszolt.

Mint mondta, négygyermekes anyaként különösen megérintette a Deák téri kettős gyilkosság, amely rávilágított arra, hogy tíz év alatt sem lett rend.

„Ráadásul az ilyen jellegű cselekmények eddig inkább csak Kelet-Magyarországra voltak jellemzők, de az, hogy Budapest belvárosában is ilyesmi történt, ez a fővárosiak biztonságérzetét is megrendíti.” — fogalmazott.

Szerinte a járvány hatására az egész magyar nemzet meggyengült, és senki nem tudja, milyen nagyságrendűek lesznek a gazdasági következmények. 2021-től azt várja a politikus, hogy végre visszatérjen az élet a régi kerékvágásba, és

lélekszámban is gyarapodjon a magyar nemzet.

Elmondása szerint nem nagyon foglalkozik a kormánnyal és az egyesült ellenzékkel, mert

ők a színfalak mögött összejátszanak egymással.

” A Mi Hazánk az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzék, amely őszintén beszél a magyarság sorskérdéseiről, és megalapozott, reális válaszokat is kínál ezekre a kihívásokra. Így ennek az ellenzéki alternatívának az építésével foglalkozom.” — mondta.

Dúró Dóra kiemelte, hogy a Mi Hazánk készül a 2022-es választásokra, és a 2020-ra vonatkozó terveiket is nagyrészt sikerült megvalósítani, ez pedig bizakodásra ad okot.

(Atv nyomán)

 

Valódi Hírek