Kiderült: Oroszországban háromszor többen haltak meg a koronavírusban, mint Putyin állította

Az elhunytak számát tekintve az ország a harmadik helyre ugrott a világon.

A Rosszstat orosz statisztikai hivatal adatai alapján a január és november között feljegyzett összes halálozások száma 229 700 fővel nőtt az előző évhez képest, az ezen időszak haláleseteinek 81 százaléka pedig a covidnak köszönhető – írja a The Guardian.

Tehát az elhunytak száma valójában a háromszorosa a korábban Vlagyimir Putyin által közölt adatoknak, ami azért is kellemetlen, mert az orosz elnök a pandémia kezdete óta

az alacsony halálozási rátával büszkélkedett, kiemelve, hogy Oroszország e tekintetben jobb munkát végzett a nyugati országoknál.

A Guardian hozzáteszi, hogy Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 3 millió fertőzést regisztráltak, de csupán 55 265 halálesetről számoltak be. Az oroszokat korábban azért kritizálták, hogy csak azokat a Covid-haláleseteket jegyzik fel, ahol a boncolás is megerősíti, hogy a vírus volt a fő halálozási ok.

(The Guardian nyomán)