Müller Cecília: A két ünnep között elkezdődhetnek a tömeges oltások

Először az egészségügyi dolgozókat oltják.

A két ünnep között elkezdődhet a védőoltás beadása — jelentette be Müller Cecília az M1 Ma délután című műsorában.

“Türelmetlenül várjuk, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megadja az engedélyt” — mondta, és hozzátette, hogy

a tömeges oltások elkezdése a küszöbön áll.

A tiszti főorvos szerint már a két ünnep között elkezdődhet a lakosság oltása. Müller szerint fontos, hogy mindenki el tudja majd dönteni, kíván-e élni az oltás lehetőségével.

Először az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mivel ők vannak a leginkább kitéve a fertőzés veszélyének.

Az oltóanyag, amelyre most várunk, két oltásból fog állni. A második adagot 21 nappal az első után kell megkapnia az embereknek – részletezte. Müller Cecília az oltóanyag mellékhatásairól is beszélt.

Bőrpír, duzzanat, hőemelkedés, izomfájdalom jelentkezhet az oltás után, valamint a nagy fizikai aktivitástól tartózkodni kell azt követően – mondta.

Hangsúlyozta azt is, hogy az oltóanyag biztonságos és hatásos lesz. Arról beszélve, hogy az oltóanyag meddig biztosít védelmet, elmondta, hogy ez még valóban nem tisztázott, de az biztosnak tűnik, hogy a járványkezelésben nagy előrelépést jelent a vakcina megjelenése.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

még a védőoltás sem nyújt száz százalékos védelmet, ezért a higiéniás szabályokat továbbra is mindenkinek be kell tartania.