Hivatalos: Joe Biden az USA következő elnöke, az elektorok is megerősítették a győzelmét

Joe Biden most már hivatalosan is az USA 46. megválasztott elnöke.

Bár a választásoknak november 7-én véget ért, csak most vált teljesen biztossá, hogy Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást, hiszen az elektori testület az, amely az amerikai választási rendszerben végül szavaz arról, hogy ki legyen az elnök. Az eredményt januárban a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Az AP hírügynökség összesítése szerint az elektorok közül

302-en szavaztak Bidenre és 232-en Trumpra.

Az elnöki poszthoz pedig összesen 270 szavazatot kellett megszerezni

Az elektorok tevékenysége persze többnyire csak formalitás. Idén azonban azért van némi jelentősége, mert

Donald Trump mindeddig nem ismerte el Biden győzelmét,

a közösségi médiában még legutóbb is azt állította, hogy a választásokat elcsalták és valójában ő nyert.

A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani” – kommentálta az eredményt Biden, aki január 20-án esedékes beiktatásával és eskütételével lép hivatalba.

(apnews.com/MTI)

Valódi Hírek