Orbán Viktor: Az uniós vita tétje az volt, ki irányítja Európát a jövőben

Soros vagy a megválasztott kormányok. Soros veszített.

Megtartotta napirend előtti felszólalását a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, aki a múlt heti uniós megállapodással kapcsolatban elmondta, a német soroselnökség célja elsősorban az volt, hogy az EU kilábaljon a válságból és kezelni tudja az Egyesült Királyság elvesztését.

Az, hogy közösen vegyünk fel egy hitelt, és ebből hozzunk létre helyreállítási alapot. Ennek minden fillérje hitel, amit vissza kell fizetni, és aki nem tud fizetni, ahelyett a többieknek kell helyt állni” – mondta a kormányfő, aki szerint ezzel a magyarok nem értettek egyet.

Szerinte a vita tétje az volt, ki irányítja Európát a jövőben:

a tagállamok által megválasztott kormányok, vagy sikerül Soros Györgynek Európára erőltetnie a saját hatalmi rendszerét.

A fél éves kemény tárgyalásoknak köszönhetően azonban Magyarország és az Európai Unió győzött, ellenben Soros és hálózata vereséget szenvedett.

„Győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzért” – mondta Orbán, aki felszólalásában megköszönte Lengyelország bajtársiasságát is.

Úgy vélekedett, az új uniós megállapodással sikerült megakadályozni a bevándorlók beáramlását is Európába, szerinte ugyanis az EU 34 millió olyan migránst akar betelepíteni, akik szavazati jogot is kapnának. De elérték azt is, hogy egyetlen országot se lehessen megbüntetni azért, mert nem akar migránsokat beengedni

A miniszterelnök megerősítette az Operatív törzs mai sajtótájékoztatóján is elmondottakat, amely szerint decemberben érkezik a Pfizer vakcinája Magyarországra, és mint mondta, nem akar politikai vitát csinálni a vakcina kérdéséből, az oltóanyagok beszerzésénél a magyar érdekeket helyezi előtérbe.

(Parlament.hu)

Valódi Hírek