Fény derült Tarlós legnagyobb csalására — nyilvános a jelentés a 3-as metró felújításáról

A budapestiek isszák meg nap mint nap a levét.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb posztot írt a budapesti metróbotrányról. A politikus szerint „érthetetlen, botrányos és slendrián” jelentés készült a 3-as metró kocsijainak felújításáról, azonban örömtelinek nevezte, hogy a budapesti városvezetés nyilvánossá tette a jelentést.

Hadházy elmondta, hogy

a jelentésben nem vizsgálták meg, hogy valóban felújítás történt-e, vagy pedig új szerelvényeket szerzett be a BKV. A vizsgálat megállapította, hogy gazdaságilag megalapozott döntés volt a szerelvények felújítása.

A politikus kifejezte, hogy a szerelvények felújítása 75 milliárd forintba került, újak beszerzésére viszont 112 milliárd forintért lett volna lehetőség. Mindemellett azonban a felújított szerelvényekbe légkondicionálót kell szerelni, amelynek költsége 15 milliárd forint lesz, a vonal biztosító berendezésének cseréje pedig további 15 milliárd forintot jelenthet — ez mindösszesen már 105 milliárd forintot jelent.

Volt egy rozsdás, ezeréves Ladánk, azt kivittük Moszkvába, egy árokban otthagytuk, a rendszámát ráraktuk egy új Szamarára, a vámnál pedig azt hazudtuk, hogy ez a régi kocsi, csak kipofoztuk. Az egészet megoldottuk annyiból, amiből egy új VW Golfot is vehettünk volna…

Tarlós „Díszpolgár” István egyik legnagyobb, legnyíltabb csalása ez, aminek következményeit budapestiek százezrei élvezhetik naponta.

Hadházy örül annak, hogy Havasi Gábor és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes további vizsgálatokat ígért a metróbotránnyal kapcsolatban. A képviselő kifejezte, hogy

amennyiben a városvezetés nem tesz feljelentést, ő fog lépni ez ügyben.

(Hadházy Ákos/Facebook)

Hadházy Ákos teljes bejegyzése itt olvasható:

Valódi Hírek