Pofátlanul reklámozzák a hatmilliárd forintból épült felcsúti iskolát a TV2-n (+videó)

Itt majd méltó módon tanulhatnak a diákok.

Egyre népszerűbb Felcsút a diákoknak címmel hozott le csütörtök este egy riportot a TV2 a Tények című adásában – vette észre a 444.hu.

A riportban beszámolnak arról, hogy a most épülő Endresz György Általános Iskola új intézményében közel 500-an tanulhatnak majd. Az építkezésre a riport szerint azért van szükség, mert a jelenlegi épületet “kinőtték a diákok”, hiszen a község gyors fejlődésének köszönhetően az iskola egyre vonzóbb a környező településeken élő diákok számára is.

Kiderült, a hatmilliárd forintos állami beruházás lehetővé teszi, hogy a jelenlegi nyolc tanterem helyett kétszer annyi teremben tanulhassanak a diákok. De az is elhangzott, hogy az iskola kétszintes lesz és egy ezer négyzetméteres tornacsarnokkal is bővül.

A riportban megszólalt Mészáros Lőrinc, Felcsút korábbi polgármestere, aki elmondta, a falunak már bölcsődéje, óvodája és általános iskolája is van.

“De van gimnáziumunk, szakképzőnk és úgye most ez az új csodálatos általános iskola is meg fog épülni”

– részletezte Mészáros.

Mészáros László jelenlegi felcsúti polgármester arról beszélt, hogy a több milliárd forintos állami befektetésnek köszönhetően “méltó módon” tanulhatnak majd a diákok.

Míg Tessely Zoltán, a térség fideszes parlamenti képviselője is úgy vélekedett, hogy a tanulók egyre növekvő száma is megalapozza azt, hogy valóban szükséges a 16 tantermes iskola, ami nemcsak Felcsútnak, hanem a Váli-völgynek is fontos lesz.

A TV2 riportjában viszont nem esett szó arról, hogy a tervezettnél jóval drágább beruházást Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége tervezi és kivitelezi, ahogy arról sem számoltak be, hogy Felcsút Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja.

A Tények felcsúti riportját itt lehet visszanézni:

(TV2/444.hu nyomán)

(Kiemelt kép: TV2/Tények)