Már december utolsó napjaiban megkezdődik a COVID elleni oltás Magyarországon (+videó)

Ezt a győri főigazgató-főorvos jelentette be.

„Az a várható jó hír, hogy az első vakcina karácsony és szilveszter között megérkezik az intézményünkbe, és az év utolsó napjaiban el is kezdhetjük az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltását” – erről beszélt a győri polgármester, dr. Dézsi Csaba András Covid-19 Híradó című műsorában dr. Tamás László János győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházának főigazgató-főorvosa.

Dr. Tamás hozzátette, a civilek tömeges oltását legkésőbb január végén, februárban kezdhetik meg Győrben.

A győri főorvos mindenkinek azt javasolta, hogy regisztráljon a Covid-vakcinára, hiszen – mint mondta – most már a laikusok is tudják, hogy a lakosság 65-70 százalékát be kell oltani ahhoz, hogy kialakuljon az a nyájimmunitás, ami majd az egész közösséget megvédheti.

Dr. Tamás elismerte, egyelőre valóban nem lehet pontosan megmondani azt, hogy mennyi ideig biztosít védelmet a koronavírus-vakcina, ez viszont elmondása szerint még nem ok az oltásellenességre.

A főorvos kiemelte, azok, akik akkut fertőző betegségben szenvednek, várják meg, amíg felgyógyulnak és csak utána oltassák be magukat a vakcinával.

Dr. Tamás ismételten felhívta a figyelmet arra is, hogy a kórházban kezelt koronavírus-fertőzéses betegeknél azt tapasztalják, hogy akár több hónap után is sok a maradandó szervi szövődmény, gyakran a szív, a máj, a tüdő, és a vese károsodik. Ezért egy sajátos rehabilitációs hálózatot kell kialakítaniuk. Az oltás tehát nemcsak egy veszélyes akut állapottól mentheti meg az embert, hanem akár az egész életére kiható szövődményektől – mondta dr. Tamás.

A műsorból nem derült ki viszont az, hogy melyik oltóanyagot fogják majd először használni Magyarországon, a győri polgármester – aki egyben orvosprofesszor is – viszont a Pfizer termékét mutatta fel a műsorban, így feltehetően ezzel kezdik majd az oltást.

A teljes műsort itt lehet megnézni (dr. Tamás László János a 15. perctől kapcsolódik be a beszélgetésbe):

(24.hu)