40 éve ezen a napon ölték meg John Lennont

A XX. század egyik legnagyobb hatású énekese már életében ikon volt.

1980. december 8-án este tizenegy órakor a New York-i Dakota-ház előtt egy zavart elméjű férfi, bizonyos Mark David Chapman egy 38-as kaliberű fegyveréből leadott öt lövéssel megölte John Lennont.

John Lennon a XX. század egyik legnagyobb hatású énekese, zeneszerzője volt, akinek az 1960-as évek folyamán Paul McCartneyval való együttműködése nagy hatást gyakorolt az egész rockzene fejlődésére.

Együttesük, a Beatles a 60-as évek elején nyerte el végső formáját: a négy tag

  • John Lennon,
  • Paul McCartney,
  • George Harrison
  • és Ringo Starr voltak.

Első lemezük, a Love me do 1962-ben készült el.

A Beatles 1963-ban

Lennon egy lázadó, szarkasztikus humorú személyiség volt, aki szereplései alkalmával is tanúbizonyságot tett erről. Zenei karrierje mellett békeaktivista, író, színész, filmproducer és festőművész is volt.

Az együttes feloszlása után még markánsabbá vált világnézete, és szerelmével, Yoko Onoval akár a polgárpukkasztásig radikális performanszokban hirdették a „Love is the answer” (a szerelem a válasz) és a „Make love not war” (szeretkezz, ne háborúzz) ideológiáját.

Lennon már életében ikon volt – a béke, a tolerancia, és a másság elfogadásának szószólója.

.