Belga ügyészség: Drogot találtak Szájer József hátizsákjában

Szorul a hurok.

A Szájer Józseffel orgiabotrányával kapcsolatos ügyben a brüsszeli ügyészség szóvivője arról tájékoztatta az Eurológust, hogy 2020. november 27-én, pénteken 21 óra 30 perc körül a szomszédok hívták értesítették a rendőrséget, mert úgy tapasztalták, hogy az egyik épületben megsértették a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket.

A rendőrök – a rendőrörs egyébként mintegy 100 méterre van a háztól – rajtuk ütött, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő, D. O. (1977) és P. B. (1987) diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott.

Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatonán, és meg is mutatta ezt a férfit – ő volt Szájer József.

A képviselőnek véresek volta a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott benyújtani, hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselemény miatt eljárást indítottak, de a tényleges vizsgálathoz ki kell kérni a mentelmi jogát – áll az ügyészség közleményében.

(hvg.hu)

Valódi Hírek