A féldemens Kásler megmagyarázta, miért jó, hogy Pintér elvette tőle a kórházakat

Röhöghetnénk is, ha nem a mi bőrünkkel szórakoznának.

„A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást. A politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek” – írta Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter a Facebookon szombaton közzétett bejegyzésében.

Kásler szerint a kormány korlátozó intézkedései miatt idén már másodjára kell visszahúzódnunk a „szűkebb pátriárkánba”, ám mint írja, mindezt azért tesszük, hogy a COVID-vakcináig lassítsuk a koronavírus terjedését.

„A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van. Több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját és jelenleg még egyetlen kifejlesztett vakcina esetében sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy szövődmények nélkül képes bármilyen védettséget biztosítani” – vélekedett a miniszter, aki megmagyarázta azt is, hogy a vészhelyzet idejére miért Pintér Sándor belügyminisztert veszi át a nemrég létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóság irányítását.

„A jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkánkat, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja.

Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított”

– írta Kásler.

A miniszter bejegyzését azzal zárta, hogy minden véleményformálót higgadtságra és nyugodtságra intett. Leszögezte azt is, hogy „bár pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk”!

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást. A politikai hangulatkeltések ellenére most a…

Posted by Kásler Miklós on Saturday, 28 November 2020

 

Valódi Hírek