Hivatalos: A magyar származású Antony Blinken lesz az USA külügyminisztere

Joe Biden frissen bejelentett kabinetje több szempontból is történelmi jelentőségű.

Joe Biden megválasztott amerikai elnök helyi idő szerint hétfőn reggel bejelentette, hogy az anyai árgról magyar származású Antony Blinkent nevezi meg külügyminiszter-jelöltjének – írja a CNN.

Blinken a magyar származású édesanyja, Judith Pisar – akinek zsidó nagyszülei a XIX. század végén vagy a XX. század elején vándorolhattak ki az USA-ba Magyarországról – mellett édesapja, Donald Blinken odaláról is kötődik Magyarországhoz, hiszen 1994 és 1998 között ő volt az amerikai magyar nagykövet Budapesten, illetve jelenlegi felesége, Vera Blinken is magyar származású.

Biden emellett bejelentette azt is, hogy az amerikai hírszerzés élére a CIA korábbi magas rangú tisztviselőjét Avril Haines-t szeretné kinevezni,

ezzel ő lesz az első nő, aki betölti ezt a tisztséget.

De történelmet ír a Biden által megnevezett Alejandro Mayorkas is, aki

az első latin származású nemzetbiztonsági miniszter lehet.

A megválasztott elnök emellett az Obama-kormányzat külügyminiszterét, John Kerryt jelölte ki a klímavédelmi ügyekért felelős különmegbízottnak, Linda Thomas-Greenfield 2021-től ENSZ-nagykövetként fog működni, míg Jake Sullivanből nemzetbiztonsági tanácsadó lesz.

A CNN megjegyzi, Biden választásai tükrözik azt, hogy a 2021-es hatalomátvétel után olyan kabinetet szeretne összeállítani, amely egyrészt sokszínű, másrészt viszont olyan szakemberekből tevődik össze, akik a kormányzásban és a közpolitikában is jelentős tapasztalatot szereztek.

A megválasztott elnök közleménye is ezt támasztja alá. Biden ebben azt írta, a most bejelentett emberek amellett, hogy tapasztaltak és több krízisben is megállták már a helyüket, innovatívak és kreatívak is.

„Az eddig elért diplomáciai sikereik példátlannak számítanak, ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy az előttünk álló kihívásoknak nem tudunk megfelelni a régimódi gondolkodással és a változatlan szokásainkkal, de anélkül sem, ha nem tesszük sokszínűbbé a kabinet perspektíváját vagy az összetételét. Ezért választottam őket” – idézi Bident a CNN.

(CNN/24.hu nyomán)

Valódi Hírek