Átverte a kormány a rendőröket: A parancsnokok fizetését duplázzák, a mezei tisztek semmit nem kapnak

Az egészségügyi dolgozók után most a rendőröket is magukra haragítanák.

2021 januárjától közel duplájára emelné a kormány a rendészeti szervek országos vezetőinek és megyei parancsnokainak illetményét. A béremelés a rendőrségi vezetőket, a pénzügyőröket, terrorelhárítókat, az idegenrendészetben, katasztrófavédelemben és büntetés-végrehajtásban dolgozó parancsnokokat, illetve a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és az országgyűlési őrség legmagasabb beosztású tagjait érinti – írta meg a Mérce.

A Független Rendőri Szakszervezet (FRSZ) viszont hétfőn arra hívta fel a figyelmet az ezzel kapcsolatos közleményében, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által november 10-én éjszaka benyújtott törvényjavaslat nem említi az év elején beharangozott illetményemelését vagy a rendvédelmi dolgozók cafetéria keretének 400 ezer forintos megemelését sem.

Azt írják, bíznak abban, hogy „a beosztotti állomány illetményének rendezésére vonatkozó szabályok, csak az éjszakai kapkodás miatt maradtak ki a törvényjavaslatból”. Az FRSZ emlékeztetett, tavaly decemberben Pintér Sándor belügyminiszter, majd idén januárban Kontrát Károly államtitkár jelentette be, hogy tovább fejlesztik a hivatásos állomány életpályamodelljét. Illetve ígéretet tettek arra, hogy

  • beépítik az illetményrendszerbe az idén januártól bevezetett 10 %-os kiegészítő juttatást,
  • megemelik a 2008. óta változatlan 38 650 forintos illetményalapot, valamint
  • bevezetnek egy 3 évente hat havi illetménynek megfelelő új juttatási formát.

„Ezúton is emlékeztetjük a minisztérium vezetését, hogy az ígéretek ezideig nem valósultak meg. (…) Azt pedig végképp elfogadhatatlannak tarjuk, hogy a rendőrség munkavállalói állománya – a minimálbér emelésen kívül – idén is kimaradt mindenféle bérrendezésből” – olvasható az FRSZ közleményében.

A Népszava a szombaton megjelent, ezzel kapcsolatos cikkében részletezte, hogy a parancsnokok és rendészeti vezetők fizetésemelése azért is tűnhet visszásnak, mert a rendőrállomány tagjai egyébként jelentősen alulfizetettek.

A hivatalos rendőrségi adatok szerint a határvadász képzésre jelentkezők a tanfolyam ideje alatt bruttó 195 ezer forintot kapnak, a belépés után pedig az alapbérük bruttó 220 300 forintra emelkedik. Míg a kezdő tiszthelyettesek nettó alapfizetése egy városi szervnél 153 ezer, egy megyeinél 222 ezer forint körül alakul, amire nyelvpótlék, éjszakai, készenléti pótlék és túlórapénz rakódik, ehelyett elvben szabadság is kérhető.

Ezzel szemben a rendészeti vezetők fizetése 2021 januárjától elérheti az

1,9 millió forintot.

A helyettesek pedig 1,3 millió és 1 millió 650 ezer forint közötti alapbért kaphatnak jövő januártól.

Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) munkavállalói oldalának vezetője a Népszavának elmondta, a törvényjavaslattal nem is lenne baj akkor, ha az alacsonyabb beosztású egyenruhások és igazgatási munkát végző alkalmazottak bérét is legalább egy tisztes megélhetést biztosító szintre emelnék.

Powell hozzátette azt is, ha a koronavírus-járvány miatt most nem is, a járvány lecsengését követően emiatt hatalmas lehet a pályaelhagyás a rendőrállomány tagjainak körében.

(Mérce/Független Rendőri Szakszervezet/Népszava nyomán)

(Kiemelt fotó: 112Press/Youtube)

Valódi Hírek