Gulyás Gergely: 32 gyerek van jelenleg kórházban koronavírus miatt

Szerencsére egyikük sincs lélegeztetőgépen.

A járványhelyzet jelenlegi állásáról számolt be Gulyás Gergely a Parlamentben hétfő délelőtt. Elmondta, hogy az egészségügyi rendszer felkészült, és további ágykapacitásokat is tudnak még felszabadítani, ha arra lesz szükség.

Elmondta, hogy a járvány második hulláma alatt az egész világon, így Magyarországon is rosszabb a helyzet, mint tavasszal, de a szükséges eszközök rendelkezésünkre állnak, mert a kormány az elmúlt hónapokat a felkészülésre fordította.

A fertőzöttek és az elhunytak számának tekintetében jobban állunk az európai átlagnál – tette hozzá.

A hétfői számokat is ismertette: 84 652 fertőzött van vidéken és 25 604 Budapesten, 7236 beteget ápolnak kórházban, 582-en szorulnak lélegeztetőgépre.

A kórházban ápolt betegek közt 32 gyerek is van.

A gazdaságról is beszélt: bár 4 %-os gazdasági növekedést vártak, 5-7 %-os recesszióval kell majd számolnia a magyar államnak. Ezzel együtt megnyugtatott mindenkit, hogy az állam tud gondoskodni magáról. A magyar gazdaság szerinte ellenállóképességéről ad most bizonyságot.

A munkaerőpiac helyzete stabil, és akik nehéz helyzetbe kerültek, azokon segít a kormány – mondta.

Az ellenzék is reagált a felszólalásra:

Arató Gergely DK-s képviselő szerint a kormány egyáltalán nem készült a járványra, mert amikor azt megtehették volna,

„jachtoztak, balatonoztak és meccsre jártak.”

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, hogy európai viszonylatban a harmadik legrosszabb halálozási mutatókat produkálja az ország, Úgy fogalmazott, hogy Orbánék csak verik a mellüket, de valójában nem tettek semmit a második hullámra való felkészülésért, mert bár lehet, hogy van elég lélegeztetőgép, de nincs elég orvos és ápoló.

„Orbán Viktor emberek tízezreinek életét akarja beáldozni, mert félti a hatalmát.” – mondta.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek