Most érkezett: Püspökké választották Balog Zoltánt, Kásler elődjét

Megőrizte lelkész jellegét.

A Dunamelléki Református Egyházkerület választotta püspökévé Balog Zoltánt, írta meg a parokia.hu. Az egyházkerület választási bizottsága november 5-i szavazatszámláló ülése után közölte a hírt.

Hat évre szól a megbízatása.

A választáson két jelölt indult. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora a szavazatok 33,1 százalékát, szám szerint 99 szavazatot kapott a presbitériumoktól. Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora a szavazatok 66,9 százalékát tudhatja magáénak, szám szerint 200 szavazatot.

Ahogy a portál fogalmaz, „lelkészi jellege megőrzése mellett” 2006-ban 12 évre abbahagyta a lelkészi tevékenységet, amikor országgyűlési képviselő lett.

Balog Zoltán az elmúlt években volt már:

  • 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára
  • 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője
  • 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója

Gratulálunk az új poszthoz!

Valódi Hírek