Lukasenko kitiltotta az országból a Lengyelországban dolgozó belarusz orvosokat

Demokratikus módszerek.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök nem engedi vissza az országba azokat az orvosokat, akik a koronavírus-járvány alatt Lengyelországban vállaltak munkát – írja az MTI.

Az elnök a csütörtöki minszki tanácskozáson beszélt erről, ahol egyébként a járványügyi intézkedésekről egyeztettek.

Leszögezte: ez nem fenyegetés, hanem utasítás.

Így fogalmazott:

„Az orvosainkat arra kérik, hogy utazzanak Lengyelországba, hogy segítsenek az embereknek és az országnak a Covid-19 elleni harcban. Figyelmeztetnék arra, hogy nincsenek felesleges orvosainak.

Magunknak kell gyógyítanunk a mi embereinket, de követve az elveinket, senkit sem fogunk itt tartani. Ugyanakkor látni kell: ha elutaztál, nem térsz haza, ott fogsz dolgozni és sok pénzt keresni, amiért odautaztál.”

Minszk ezt megelőzőleg október 29-én rendelte az országba való beutazási korlátozásokat a szárazföldi határátkelőkön, amelyek lett, litván, lengyel és ukrán magánszemélyek bizonyos kategóriáira vonatkoznak.

A csütörtöki tanácskozáson ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az intézkedés tisztán járványügyi jellegű, ideiglenes, és nem áll mögötte politikai szándék.

Belaruszban a járvány első hulláma alatt nem vezettek be különleges intézkedéseket, sőt büszke volt arra, úgy sikerült megfékezniük a járványt, hogy eközben nem omlott össze a gazdaság.

Magyarországhoz hasonlóan Belaruszban is az a kormány narratívája, hogy az egészségügyi rendszer fel van készülve a járvány kezelésére, minden szükséges eszközzel rendelkezik, egészségügyi dolgozóik felkészültek és elegen vannak.

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a 9,5 millió lakosú országban eddig 103 295 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 998-an haltak bele a betegség szövődményeibe, és 89 131-en gyógyultak meg.

Október 1-jétől oltják a fehérorosz önkénteseket az Oroszországban kifejlesztett vakcinával.

 

Valódi Hírek