Orbán ügyvédje milliókat nyalt fel a balatoni üdülőjére az állami támogatásból

Bajkai Istvánnak ügyvédként, üzletemberként és politikusként is jól fut a szekér.

A kormány felügyelete alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)

300 milliárd forintnyi

közpénz elosztásáról rendelkezik, amit a Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program keretében lehet megpályázni.

A pályázat nyertesei között számos jelenlegi vagy korábbi, a Fideszhez, köztük Mészáros Lőrinchez és Simicska Lajoshoz köthető cég neve lelhető fel, de a korábbi szocialista pénztárnok, Puch Lászlóhoz köthető vállalkozás is felbukkan a listán – írja az mfor.hu.

Ehhez a társasághoz csatlakozott most Bajkai István, az Orbán család ügyvédje, aki

9 millió forint

vissza nem térítendő állami támogatást kapott a balatonfüredi szálláshelyek fejlesztésére.

Bajkai István

A lap szerint a korábbi terézvárosi alpolgármester, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő cége, az SBGK Kft. 6 millió forintot kapott apartmanfejlesztésre és további 3 millió forintot a Kosztolányi Apartmanház rekonstrukciójára.

Az SBGK Kft. elsődleges feladatai között saját tulajdonú ingatlanok bérbeadása is szerepel. A cég – amelyben Bajkai mellett más tagok is tulajdonrésszel rendelkeznek – a tavalyi pénzügyi évet 6 millió 400 ezer forintos nyereséggel zárta.

Dömötör Csaba államtitkár szerint a kormány

a közpénzeket nem politikai szimpátia alapján osztja el,

hanem kizárólag szakmai szempontokat mérlegelve dönt az összegek megítéléséről.

Dömötör szerint sokadlagos ténynek számít az, ha egy kormánypárti politikus viszi el a vállalkozásoknak juttatandó támogatásokat, hiszen végső soron ők is hozzájárulnak Magyarország fejlesztéséhez.

(mfor.hu nyomán)

Valódi Hírek