TAO-pénzből kajálnak a felcsúti focialapítványnál – Mészáros Lőrinctől veszik a húst

Ki mástól, mint a zsírosbödön urától

A Felcsúti Utánpótlás-nevelésééért Alapítvány mintegy 70 millió forint, TAO-támogatásának elköltését ismertette az mfor.hu.

Ez természetesen csak töredéke annak a többtíz milliárdnyi közpénznek, ami az elmúlt években befolyt az alapítványhoz.

A legnagyobb tételekről szóló dokumentumokat még nem hozták nyilvánosságra,

de a többiben is vannak érdekességek, ezekből szemezgetünk.

A kiadott számlák alapján 17,1 millió forintnyi élelmiszerköltést lehet beazonosítani, ebből

  • 5,5 millióról a CBA állította ki a számlát
  • 4,7 milliót a balatonboglári Halker Kft.-nél költöttek el
  • 2,7 millióval a Hansa-Kontakt számlája gyarapodott

Az mfor.hu cikkében az is szerepel, hogy a számlák közt jelentős tételt képviselnek a különböző hústermékek, melyeket hol a CBA-tól, hol a Halkertől, hol pedig a szigetszentmártoni B&K Kereskedelmi Kft.-től szereztek be.

„Ezek mellett két, a Búzakalász 66 Kft.-nek kiállított számlát is találtunk a dokumentumok között. 2014 július és augusztus végén a focialapítvány elnökének családi cége szállított hústerméket a konyhára összesen 435 437 forint értékben.”

Személyszállításra is futotta a pénzből, erre 3,3 millió forintot költöttek.

A cikk megjegyzi, hogy „egyelőre számos fontos kérdésre nem világítanak rá a kiadott dokumentumok, így például a stadion és a többi létesítmény építési megbízásaira, ebből kifolyólag a beszállítókra, kivitelezőkre sem.”

 

Valódi Hírek