Nem vesznek részt az ellenzéki pártok Hadházy újabb közmédiás akciójában október 23-án

Inkább az SZFE-s diákok aznapi demonstrációját ajánlják.

Hivatalosan egyik ellenzéki párt sem vesz részt abban az akcióban, amelyet Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs hirdetett meg október 23-ra a közmédia székháza elé – írja az atv.hu.

A pártonkívüli politikusok autós blokádot szeretnének az MTVA épülete elé az október 23-i ünnepnapon.

Az ATV megkeresésére a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, hogy nem csatlakoznak a blokádhoz.

Ezt egyrészt járványhelyzettel indokolták, másrészt azzal, hogy most a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét helyezik előtérbe, amelynek hallgatói aznapra szintén tüntetést szerveznek.