Ellepték a rendőrök a VII. kerületi polgármesteri hivatalt, lemondott egy DK-s képviselő

Állítólag áramlopás miatt.

Péntek reggel nyomozók jelentek meg Erzsébetváros polgármesteri hivatala előtt – értesült a Telex.

A lapnak adott nyilatkozatában Bajkai István volt fideszes alpolgármester azt állította, Borka-Szász Tamás DK-s képviselő irodájában “bitcoin-bányát” üzemeltettek a számítógépeken, ezért a rendőrség több gépet is lefoglalt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája az üggyel kapcsolatban később azt közölte, a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a polgármesteri hivatal épületében és feljelentés alapján lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást.

Az esetről nem sokkal ezelőtt a DK is kiadott egy közleményt, amelyből kiderült, a rendőrség áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében.

“Borka-Szász Tamás azonnal lemondott képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból”

– közölte a párt, hozzátéve, a rendőrségi ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a párt VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet.

FRISSÍTÉS: Megszólalt az ügyben a kerület polgármestere, Niedermüller Péter, akit – mint írja – mélyen lesújtott, hogy a kollégája elárulta őt és azokat a morális elveket, amelyeket a pártja képvisel.

Niedermüller teljes írását itt találod:

Nehéz nap ez a mai. Nem akarom eltúlozni, de alig kapok levegőt… Egy párttársam, akivel együtt dolgozunk tavaly nyár óta…

Közzétette: Niedermüller Péter – 2020. október 16., péntek

.

(Telex / dkp.hu)