Miniszterelnök-jelöltként is el tudja magát képzelni a friss pártalapító Pálinkás József

Ágaskodó ambíciók.

A 24.hu interjút közölt Pálinkás Józseffel, aki hétfőn jelentette be, hogy Új Világ Néppárt néven pártot alapít.

Pálinkás már az első Fidesz-kormányban is államtitkár volt, ezután oktatási miniszter lett, még később fideszes képviselő, 2014 és 2018 között pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kormánybiztosa és elnöke.

Noha saját elmondása szerint először 2015-ben csalódott a Fideszben, a nyílt kormánybírálattal 2019-ig várt.

Most pedig akár az ellenzék

miniszterelnök-jelöltjeként

is beszállna a kormánypárt elleni küzdelembe új pártjával.

Húsz éven át, különböző kulcspozíciókban tanúja volt annak, hogy a Fidesz hogyan építi le szisztematikusan a jogállamiságot, a baljós jeleket elmondása szerint azért hagyta figyelmen kívül, mert úgy gondolta, hogy a Fidesz nem az ő ízlésének kell megfeleljen, hanem választást kell nyerjen.

A 2010-ben megszerzett kétharmaddal Orbánnak lehetősége lett volna egy nyugodt kormányzásra, de mint Pálinkás megjegyzi,

“ő olyan riasztó megoldásokkal élt, mint a visszamenőleges törvényhozás és az oktatás oktalan centralizálása, és nekem bizony az új alkotmánnyal kapcsolatban is fogalmazódtak meg fenntartásaim.”

2012-ben már vállalhatatlannak érezte, ami a Fideszben zajlik, mégis elvállalta a kormány alá tartozó innovációs hivatal vezetését, mint mondja, “hosszú gondolkodást követően”.

Érdemi kritikát a kormánnyal szemben még ekkor sem fogalmazott meg, de állítása szerint gondolkodott azon, hogy tisztségéről lemond.

Azok közül a nevek közül, akik a rendszerváltás óta szakpolitikai kérdésekben támogatták és terelgették a Fideszt és Orbánt, Pálinkás tartott ki legtovább a vállalhatatlanná váló kormány mellett.

“Lehet, én voltam a legnaivabb.” – mondja.

Pálinkás József társaival együtt bejelenti új pártját / fotó: zoom

Az MTA ellen folyó hadjárat volt számára az utolsó csepp a pohárban, ekkor, 2019 februárjában kritizálta először nyíltan a rendszert. Ma már felháborítónak tartja, hogy noha a kétharmaddal bármi átvihető, Orbán mégis mindenkinek nekimegy, aki szembe jön vele.

Pálinkás egy Válasz Online-nak tavaly októberben adott interjúban már belengette a pártalapítás ötletét, a gondolatot azonban, miszerint szükség van egy szabadelvű-konzervatív polgári pártra, csak most követte tett.

Az Új Világ Néppárt célja

“A kormányzóképesség felmutatása. Politikai krédónk a szilárd erkölcsi tartás. Leegyszerűsítve: nem lopunk és nem hazudunk.”.

Pálinkás az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is szívesen lenne, és attól sem zárkózik el, hogy egyszer Magyarország miniszterelnöke legyen.

Pártja elmondása szerint széles politikai spektrumot fed le, tagjai közt van

  • a volt SZDSZ-es külpolitikus Szent-Iványi István,
  • Lantos Gabriella egészségközgazdász,
  • a volt LMP-s Ábrahám Júlia,
  • Fekete László,
  • Stelli Kiss István,
  • a volt MDNP-s Radnai Ferenc,
  • Horváth Tamás író,
  • Reichelt János publicista,
  • a volt KDNP-s Sós Károly,
  • Szládek István vállalkozó
  • és Borsi Endre.

A pártelnök úgy számol, hogy december-januárra már olyan állapotban kell lennie a pártnak, hogy “látszódjon a politikai palettán”.

Szerinte főleg azokat tudja majd megszólítani, akik korábban a Fidesz szavazói voltak, de mára kiábrándultak, de markánsan képviselné a nőket is, ami a jelenlegi kormányról nem elmondható.

A pártprogramot csütörtökön ismertette Pálinkás József, Ábrahám Júliával és Lantos Gabriella egészségügyi közgazdásszal, amiről a 444.hu számolt be.