„Nagy terveim vannak” – Koncz Zsófia mellett kampányolt Varga Judit (+fotók)

A krumpliosztásba azért nem szállt be.

Szerencsre látogatott hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, aki Koncz Zsófiával, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjével családokat keresett fel.

A politikus a közmédiának azt mondta, miskolci születésűként számára nem volt kérdés, hogy a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választást megelőzően látogatást tegyen a választókerületben és támogassa Koncz Zsófiát.

„Nagyon fontos, hogy egy városba úgy érkezzen az ember, hogy ne csak az utcákon sétáljon, hanem térjen be a házakba, a családokhoz, és beszélgessen a hétköznapokról és a mindennapokról, hiszen akkor lehet igazán átérezni, hogy mi az, ami a városnak fontos a jövőben, mi az, amiben a kormány oda tud állni az emberek mellé”

– fogalmazott Varga Judit.

fotó: Varga Judit / Facebook

Elmondta, egyeztetést folytatott a kormánypártok képviselőjelöljével arról, hogy a következő uniós költségvetési keretterv mekkora lehetőségeket kínál Észak-Magyarországnak, emellett szóba került a Miskolci Egyetem fejlesztési lehetősége is.

„Nagy terveim vannak azzal, hogy az egyetem egy olyan vonzó oktatási intézmény legyen, amely a régióban képes tartani az itt születetteket, hiszen a legnagyobb kihívás az elvándorlás és a fiatalok helyben tartása”

– jelentette ki Varga Judit,.

Koncz Zsófia kérdésre válaszolva örömét fejezte ki a miniszteri látogatás miatt, szerencsiként pedig fontosnak kérdésnek nevezte a 37-es főút kétsávossá bővítését és az európai uniós fejlesztések folytatását a városban.

Ezek mellett az agrárium fejlesztéséről is egyeztetett Varga Judit miniszterrel, hiszen ez is jelentős kérdés a térségben – tette hozzá a fidelitaszos provokátorfigyelőből lett parlamenti képviselőjelölt.

fotó: Varga Judit / Facebook

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek