Csak fizetésekre 445 milliót vertek el Orbán Ráhel barátnőjének 10 fős divatcégénél

Beindult a szekér az állami pénzekkel kitömött divatügynökségnél.

Világszínvonalúak a bérjellegű kifizetései az Orbán Ráhel egykori évfolyamtársa, Bata-Jakab Zsófia által vezetett, és állami pénzekkel vastagon kitömött Magyar Divat és Design Ügynökség Nonprofit Zrt.-nél.

A hitvallása szerint a magyar divatnak irányt mutató és kereteket adó cég munkájának nyomán a magyar divat egyelőre nem robbant be a világ élvonalába, ennek ellenére tavaly majdnem félmilliárd, bérjárulékokkal együtt

445 millió forintot

költöttek fizetésekre az átlagosan 10 munkavállalóval dolgozó ügynökségnél – írja a Népszava a 2019-es mérleg alapján.

A jelenleg a Rogán Antal felügyelte Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó vállalkozást 2018-ban alapította az állam azok után, hogy piaci hírek szerint a turizmus után a dizájn és divatvilág is felkeltette a miniszterelnök lányának érdeklődését.

Az állami cég kapott maga alá egy elegáns istenhegyi úti villát, illetve egymilliárd forint közpénzt az elinduláshoz. A cég élére Orbán Ráhel egyik barátnője, Bata-Jakab Zsófia került. Az állami divatügynökség rendezvényein rendszeresen részt vesz a miniszterelnök lánya is.

Bata-Jakab Zsófia

A cégnél 146 millió forint ment tanácsadásra, és 73 millió forint szakértői díjakra.

Az ügynökség 2019-ben 1,8 milliárd forint működési és 26 milliós beruházási támogatást kapott. A legtöbb kiadásuk rendezvényszervezéshez kapcsolódik, amire 972 millió forintot költöttek.

(Népszava)

Valódi Hírek