Bekeményítettek az SZFE-s diákok: Nem engedik be az épületbe az új vezetést

“Ha kicsit is engedünk, akkor van olyan erőszakos és arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött” – mondják.

Felmondási idejének utolsó napját tölti a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) távozó vezetősége, ám úgy tűnik, a hallgatók a továbbiakban is folytatják a küzdelmet.

A 24.hu interjút készített Csernai Mihállyal és Milovits Hannával, a hallgatói önkormányzat elnökével és elnökhelyettesével, akik elmondták: azért nem hagyják abba a tiltakozást, mert ahhoz, hogy ne veszítsék el azt, amijük eddig megvolt, muszáj csinálniuk.

“Ha kicsit is engedünk, és nem állunk bele, akkor van olyan erőszakos és arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött”

– mondta a lapnak Milovits Hanna.

Azt egyelőre senki nem tudja biztosan, mi történik majd október 1-je után: Csernai Mihály elmondta:

“Az egyetem jelenlegi vezetésének felmondása lejár, az új vezetést nem fogjuk beengedni, a dolgozók pedig sztrájkba kezdenek. Lesz egy több szempontból is működésképtelennek nyilvánítható egyetem, valamit tehát lépni kell ebben a faramuci helyzetben. A mi követeléseink konzekvensek, következetesen ugyanazt kérjük június óta.”

A 24.hu a néhány hete indult tanköztársaságról is kérdezte a hallgatókat. Milovits Hanna szerint ez úgy néz ki, hogy a blokád közös fenntartása mellett bizonyos órarendi órákat megtartanak az osztályoknak, de olyan kurzusok is futnak, amelyekre bárki szabadon jelentkezhet.

„Itt tudnak találkozni egymással a különböző szakok diákjai. Rengeteg olyan kurzusunk van, amiket a tanáraink ajánlottak fel, és mindegyik reflektál valahogyan a jelenlegi ügyre. Emellett külsős felajánlásokat is kapunk, én például egy dél-afrikai rendező nemzetközi kortárs bábos kurzusán vettem részt nemrég”

– mondta Milovits.

Mint korábban kiderült, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává.

Elődje, Vonderviszt Lajos a Vidnyánszky-féle kuratórium kezdeményezésére távozik. Az új kancellár szerdán megpróbált bejutni az egyetemre, de a diákok ezt megakadályozták.

(24.hu / hvg.hu)

(címlapfotó: Zsolnai Péter / Blikk)