Nahát: 803 millió forintos megbízást nyert a vállalkozó, aki kölcsönadta Szijjártónak a luxusjachtját

Micsoda véletlenek vannak!

803 millió forintos megbízást kapott a Szijj László nagyvállalkozó tulajdonába tartozó Duna Aszfalt, hogy építési munkálatokat végezzen Budapest XVII. kerületében – szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben a Népszava.

Az augusztus 26-án megkötött, három tételes szerződés alapján az építőipari cég főleg a Rákospatak mellett és több rákosmentei utcában végez majd munkálatokat, szükség esetén pedig fákat is kivágnak az érintett nyomvonalon.

A Duna Aszfaltnak versenytársa is akadt a pályázaton, a Swietelsky, ám hogy ők milyen összegű ajánlatot tettek, azt a dokumentum nem tartalmazza.

A tendert eredetileg 2016-ban írta ki a fideszes vezetésű Rákosmente, akkor még Riz Levente polgármestersége idején.

Az útépítési munkára 2019-ben három cég: a Penta, a Duna Aszfalt és az idén is próbálkozó Swietelsky is sikeresen pályázott, ám az önkormányzat elállt az útépítéstől, arra hivatkozva, hogy a három nyertes által kért 869 millió forint több, mint amit erre a projektre szántak.

Az új eljárásban viszont gond nélkül elfogadták a 803 milliós összeget – igaz, ebben tenderben valamivel kisebb terület és kevesebb úthossz felújítását vállalta Szíjj László cége.

Szíjj László az utóbbi időben nem annyira sikeres céges pályázatai, inkább Szijjártó Péter adriai luxusjachtozása miatt került a hírekbe.

A külügyminiszter ugyanis a 4. leggazdagabb magyarnak tartott Szíjj jachtjának fedélzetén nyaralt és dolgozott, miközben a Szíjj-érdekeltségek sorban tarolnak az állami nagyberuházásokon.

Szíjjártó állítja, ő sosem engedett maga közelébe korrupciót és korrupt embereket, de azt továbbra sem árulja el, ajándékba kapta-e az utat, vagy fizetett-e érte – és ha az utóbbi történt, akkor hogyan telt miniszteri fizetéséből a jacht becsült, napi 10 millió forintos bérleti díjára.

Valódi Hírek