Péntektől szigorítják a maszkviselési szabályokat Budapesten

A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta a módosítást.

Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot is kiszabhatnak majd – döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.

Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára egyhangúlag támogatta a testület a szigorítást.

A rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba, így péntektől a mozikban és színházakban, hangversenyen és cirkuszi előadáson, valamint a hasonló intézmények zárt tereiben, illetve a társasházi közgyűléseken is kötelező lesz az orr- és szájnyílást eltakaró maszk használata.

Ha ezekben az intézményekben és helyszíneken valaki nem megfelelően vagy egyáltalán nem visel maszkot, akkor

15 ezer forintig

terjedő helyszíni bírsággal sújtható.

A hely tulajdonosa, ahol az eset előfordult, 50 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot kaphat.

A Főpolgármesteri Hivatal már korábban közölte, hogy a tömegközlekedési járműveken fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, a rendelkezést megszegőket pedig 8000 forintos büntetés megfizetésére kötelezhetik.

Múlt héten jelentette be a Volánbusz és a MÁV, hogy szigorítják a maszkviselést a két társaság járatain. Május 4-e óta ugyan kötelező a maszkhasználat a buszokon és vonatokon, jelenleg azonban csak figyelmeztetik a szabályokat megszegőket. Keddtől viszont már le is szállítják azokat, akik nem viselnek maszkot utazás közben.

(MTI)

Valódi Hírek