Gyanús módon Mészáros Lőrincé lett az ország legnagyobb pulykafeldolgozója

A tulajdonos pár hónapja még nem akarta eladni a masszívan nyereséges céget.

„Nem akarok erről beszélni, így egyeztünk meg”

– mondta a 24.hu kérdésére a telefonba Erdélyi István, akit úgy ismernek a szakmában, mint aki felépítette Magyarország legnagyobb pulykás cégét, a szarvasi Gallicoop Zrt.-t.

A portál azt próbálta megtudni, kinek és miért adta el a cégét, amely Szarvas legnagyobb adófizetője, hiszen az április végén megejtett közgyűlésen még nyoma sem volt annak, hogy szabadulnának tőle a tulajdonosok.

A közgyűlésen nyugtázták, hogy 2019-ben 15 milliárd forint forgalom mellett csaknem 2 milliárd forint adózott eredményt értek el, és 1 milliárd forint osztalék kifizetéséről szavazhattak.

Üzleti terveikben sem látszott törés, az idei évre is milliárdos nyereséget lőttek be.

Ami a cég jelentőségét illeti, a Gallicoop vágta tavaly a hazai piacon az összes baromfi 5,5 százalékát, a pulykának pedig a

40 százalékát,

nagyjából ennyivel részesedik a hazai piacból és egyben a legnagyobb pulykaexportőr is.

Erdélyi István nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy pontosan mely cég a vevő, de a 24.hu piaci forrásból úgy tuda, a szerződést a héten a Talentis csoporttal írták alá.

A Talentis Agro Zrt. Orbán Viktor felcsúti oligarchjájának, Mészáros Lőrincnek az agrárérdekeltségeit fogja össze, valószínűleg ebbe a körbe kerül a Gallicoop is.

A portál emlékeztet rá: egy ideje már harangozták baromfis szakmai körökben, hogy NER-oligarchák vetettek szemet a Gallicoopra, és nem kizárt, hogy a hetvenedik évében járó Erdélyi István visszavonul az üzlettől és szeretett cégétől.

A tulajdonos azonban tavaly a Magyar Narancs újságírójának határozottan cáfolta a vételi információkat, azt mondta: nincs kényszerhelyzet, a gyermekei és tulajdonostársának fia révén – aki a cégnél dolgozik – az utánpótlás biztosított, hiszen mindannyian képzett és szorgalmas emberek.

(24.hu)

Valódi Hírek