Semjén ismét szembe köpte saját keresztény közösségét és az egész országot

Pannonhalmán hozta a formáját.

Semjén Zsolt „kereszténydemokrata” miniszterelnök-helyettes volt az egyetlen, aki nem viselt maszkot azon a szentmisén, amelyet a pannonhalmi bencés gimnáziumban tartottak.

Beszédet is mondott: azt fejtegette, hogy az ókori Rómát a homoszexualitás döntötte meg.

A lényeg azonban nem is a szokásos ostoba agymenés.

A KDNP hivatalos beszámolója szerint ugyanis a bencés főapát a tanévnyitó előtt a vírushelyzet miatti korlátozásokról beszélt.

Újságírók előtt elmondta: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban mintegy 430 diák tanul, és a határon túli tanulóknak korábban kellett érkezniük,

ők még karanténban vannak,

és a második tesztjükre várnak.

Hozzátette, hogy több szabályt is szigorítottak. Például kevesebben tartózkodhatnak egyszerre egy helyiségben, emellett a beköltözéskor most nem az egész család kísérhette el a tanulót, hanem csak egy rokona.

Az ünnepség utáni misén fotózták le Semjént:

ő volt az egyetlen,

aki nem viselt maszkot. A képet ráadásul a KDNP hivatalos oldalán osztották meg.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek