Sztrájk: Három napra megbénulhatnak az önkormányzatok szeptember elején

Elegük lett.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 2-ára, 3-ára ás 4-re önkormányzati sztrájkot hirdet – olvasható a szakszervezet közleményében.

Azt írják: az elmúlt hónapok kormányzati döntései lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatok gazdálkodását, ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzatnál dolgozó munkáját, biztos megélhetését és jövőjét.

Megfogalmazásuk szerint az önkormányzatok költségvetését súlyosan érintő kormányzati elvonások miatt elbocsátások is lesznek.

A munkaerőhiány miatt

az önkormányzatoknak már most is komoly terhet jelent az ügyfelek, a lakosság kiszolgálása. A lakosok szolgálatában álló önkormányzati dolgozók munkája és megélhetése veszélybe került, és ezzel együtt a lakosok kiszolgálása is. Bíznak az emberek megértésében, és mint fogalmaznak, “amit tesznek, azt értük is teszik“.

A sztrájkkövetelésekről és a részletekről augusztus 26-án árulnak el többet a szervezők.

(Kiemelt képünkön Boros Péterné, az MKKSZ elnöke)