Budai Gyula patkány módon megfenyegette a Szijjártó luxusjachtozásáról író újságírót

A fideszes politikus belengette, hogy a 24.hu tulajdonosa is megütheti a bokáját.

Mint ismert: az Átlátszó.hu tényfeltáró portál kedden egy hatmilliárd forintos luxusjachton fotózta le az Adrián Szijjártó Pétert, aki eközben olyan fényképeket osztott meg a Facebookján, mintha egy irodában dolgozna.

A sztorit a 24.hu is folytatta: a portál annak próbált utánajárni, hogy a külügyminiszter milyen forrásból finanszírozta a nyaralást.

Ugyanis egy ilyen luxushajó heti bérleti díja a tavalyi nyári szezon idején 100 ezer euró, azaz 34-35 millió forint volt.

A 24.hu újságírója, Spirk József azzal a kommentárral posztolta az oldalára a saját cikkét, hogy

„Az éves miniszteri fizetésből nem jönne ki egy hét jachtozás sem”

Az éves miniszteri fizetésből nem jönne ki egy hét jachtozás sem

Közzétette: Spirk Joe – 2020. augusztus 18., kedd

.

A bejegyzés alatt váratlanul megjelent Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, korábbi elszámoltatási biztos, aki vitatkozni kezdett az újságíróval:

Budai Gyula: Józsi, vagy Joe, nektek mi közötök van hogy ki hol nyaral? A főnököd , Varga Zoltan százmilliókat költ lovakra a fiának, és több százezer euróért vett neki kamiont, mégsem írjatok meg miből ?? Ez meg Európában luxusnak számít ebben a sportban! Nézzetek már egy kicsit körbe a hazatok táján is vagy az már nem fér bele az újságírói etikaba?

Spirk József: Gyula, azért annyira nem nehéz a képlet, hogy itt mi az, ami túlmutat azon a kérdésen, hogy ki hol nyaral.

Budai Gyula: Látod megint nem a lényeget fogtad meg, de sebaj lesznek fotók a gazdid luxusárol is!

képernyőkép: Facebook

Budai Gyula és Spirk József kommentharcát >>ITT TALÁLOD<<.

A 24.hu tulajdonosát, Varga Zoltánt az elmúlt hetekben kezdte el szisztematikusan támadni a fideszes propagandamédia.

A vállalkozó egy interjúban reagált is a karaktergyilkos kampányra: szerinte az Orbán-kormány az Index után az ő hírportálját akarja majd levadászni.

Erről itt írtunk bővebben:

Nincs vége: A 24.hu tulajdonosa szerint ő lesz a Fidesz következő célpontja

.

(via 444.hu)