„Láttam bennük a holnap Magyarországát” – Hatalmas siker volt Gyurcsány nyári egyeteme (+fotók)

Értelmes, lelkes, nyitott fiatalok jöttek, akik az idei nyár legnagyobb élményét és reményét adták – mondta a DK elnöke.

Közösségi oldalán összegezte a DK elnöke a tegnap véget ért nyári egyetemet, ahol 35-szörös túljelentkezés után végül 80 szerencsés fiatal vehetett részt.

Gyurcsány Ferenc azt írja:

„Tegnap véget ért a három napos nyári egyetemem, amin több mint 80-an vettek részt.
Okosak voltak, és nyitottak. Nagyszájú, lelkes fiatalok jöttek el.

Mi szerveztük, de nem nyomtunk semmilyen pártpropagandát. Nem szavazókat, aktivistákat, leendő párttagokat kerestünk, hanem segítettünk közösen érteni a világot, Magyarországot.

Velük voltam reggeltől estig. Figyeltem őket, beszélgettem velük, és láttam bennük a holnap Magyarországát. Az idei nyár legnagyobb élményét és reményét adták.

Kevés előadást tartottunk. A résztvevők négy pártot alapítottak, és sok segítséggel programot írtak, vitákat szerveztek, parlamenti szónoklatot tartottak, kampányfilmet csináltak és versenyeztek.

Politizáltak. Komolyan vették a dolgukat, imádták a játékot, a kampányt, készültek a feladatokra, a szavazásra.

Hajnalig beszélgettek, együtt voltak, de reggel újra ott voltak. És akkor megjegyzem: egyetlen balhé sem volt.

Szóval jön itt egy új korosztály. Szabadok, értelmesek, és egy jobb Magyarországot akarnak.
És szerintem meg is fogják csinálni.”

Tegnap véget ért a három napos nyári egyetemem, amin több mint 80-an vettek részt.Okosak voltak, és nyitottak….

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. augusztus 14., péntek

.

Valódi Hírek