Rátóti Zoltán jól benyalt a NER-nek: a színművészeti egyetem új kurátora szerint nem kell alternatív színház, csak a Fidesz

Rátóti Zoltán, az Színművészeti Egyetem egyik új kurátora szerint a kultúra nem orientálódik az alternatív színház felé.

„Az európai út, ami a liberális útnak tűnik, nem vezet sehova. Kimondhatjuk, hogy út a semmibe. És ennek a veszélye áll fenn most. Úgyhogy én riadót fújnék a jóérzésű emberek felé, akik fel tudják mérni ezeket a nehézségeket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Fideszre.

Ezt Rátóti Zoltán mondta, miután a Színművészeti Egyetem új kuratóriumának tagja lett.

Minden bizonnyal az efféle hűségesküknek köszönheti, hogy tagja lehetett a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett új egyetemi vezetésnek.

Rátóti a Mandinernek adott interjút. Azt magyarázza: tényleg nem érti, mire ez a nagy felháborodás.

Persze, az eddigi vonal is haladjon tovább, de kerülhessen be más értékrend is. Nyilván ez nem megy egyik napról a másikra. Én őszintén nem értem ezt a mérhetetlen nagy ellenállást

– mondja, de mindjárt hozzáteszi:

„Én azt gondolom, hogy akik az egyetemről kijönnek, azoknak a magyar kultúra képviselőivé kell válniuk. A kultúra alatt egy egyetemes dolgot értek, és nem például az alternatív színházak felé való orientálódást”.

Arra a kérdésre azonban, hogy tulajdonképpen miért kell megváltoztatni a színművészei egyetemet, nemigen tud mit mondani semmit az interjúban.

Szerintem a leglátványosabb és legfontosabb lépések egyike az infrastruktúra javítása kellene hogy legyen

– mondja, jelentsen is ez bármit.

Rátóti kijelenti, ha rajtuk múlik, senki nem válik földönfutóvá a tanárok közül, csak hát az előzmények ismeretében fennáll a veszélye, hogy nem rajtuk fog múlni.

Rátóti szerint a mostani változás nyomán itt az alkalom, hogy valóban bebizonyítsák „a liberálisok”, hogy a színművészeti egyetem „egy széles spektrumú és szellemiségű intézmény”. Kár, hogy azt már nem mondja el, hogy mindezt hogyan képzeli.

Valódi Hírek