Kiderült, mennyit kell fizetni a koronavírus-tesztért szombattól a külföldről hazatérőknek

Aki nem fizet, köteles karanténba vonulni.

Egységesen 30 500 forint lesz egy magán PCR-teszt ára, mely egy napon belül fog elkészülni – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjára feltöltött tájékoztatóból.

A légúti mintából vett vizsgálat 27 ezer, a mintavétel 3 500 forint. Az angol nyelvű lelet felára 1 000 forint. A szombati vizsgálat, vagy aznapi eredmény 45 750 forint lesz -áll a Müller Cecília tisztifőorvos által közölt árlistán.

Listát is közölnek a mintavételi helyekről, ezt itt lehet megtalálni.

Augusztus elsejétől mindenkinek magának kell a saját teszteléséről gondoskodnia, ha olyan országból érkezik haza, amely kockázatos minősítésű, de

két hétnél korábban akar szabadulni a házi karanténból.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a tesztelés érdekében el lehet hagyni a karantént is.

Ha piros országból érkezik valaki, akkor 48 órán belül két negatív teszteredményt követően szabadulhat, ha sárga országból, akkor az első negatív teszteredmény után elhagyhatja, de a második tesztet is el kell végeztetni. Zöld országból érkezőnek nem kell teszt.

Augusztus elseje után az Országos Mentőszolgálat is csak a tünetes esetekhez megy házhoz, minden egyéb esetben mindenkinek magának kell vizsgáló helyet keresnie.

Valódi Hírek