Vajna Tímea életrajzi filmet készít Puskás Öcsiről

Andy Vajna álma volt a film, most az özvegye valósítja meg.

Andy Vajna nagy álma volt, hogy egyszer a filmvásznon lásson egy életrajzi filmet a magyar labdarúgás legnagyobb alakjáról, Puskás Ferencről, de ezt az álmot most özvegyének, Vajna Tímeának kell befejeznie.

„Készítik a forgatókönyvet, és megfogadtam, hogy tovább kísérem az útját a filmnek akár producerként is, mert Andy a következő nagy dobásának tartotta Puskás Öcsi életrajzi filmjét”

– mondta Vajna Tímea a Borsnak.

„Rengeteget dolgoztam együtt Andyvel, sokat tanultam tőle, együtt olvastuk el a hozzá kerülő forgatókönyveket, és ötleteltünk rajtuk. Szeretném, ha büszke lenne rám” – fogalmazott a lapnak az özvegy.

Andy Vajna a halála előtt évekig dolgozott a film ötletén. Az egyik barátja, Joe Eszterhas hollywoodi forgatókönyvíró már kidolgozta a forgatókönyv első verzióját.

Vajna Tímea már Szöllősi Györggyel, a Puskás-hagyaték kezelőjével is egyeztetett, aki segíteni fogja a film elkészülését.

A tervezett szereposztásról és a forgatás időpontjáról egyelőre nincsenek pontos hírek, de azt ígérik, a közeljövőben tájékoztatást adnak erről is.

(Bors)

Valódi Hírek