Rengeteg Volánbusz-járatot szüntetnek meg július 1-től, hogy inkább vonattal utazzanak az emberek

“Országépítés”, Fidesz-módra.

A Volánbusz Zrt. szerdai közleménye szerint a távolsági közösségi közlekedés újjászervezésének második lépcsőjében, július 1-jétől

Eger és Kalocsa között

megszűnik a közvetlen autóbuszos kapcsolat.

A Budapest-Erdőtelek-Sarud-Tiszafüred viszonylaton egy járatpár megszűnik, illetve szintén július 1-jétől megszűnnek a – többségében hétvégente közlekedő – országos autóbuszjáratok

  • a Budapest-Győrszemere-Pápa,
  • a Győr-Székesfehérvár-Kecskemét
  • a Berettyóújfalu-Debrecen-Miskolc-Ózd,
  • a Veszprém-Kisbér-Komárom,
  • a Budapest-M1-Tatabánya-Oroszlány-Kisbér
  • és a Celldömölk-Sümeg-Zalaegerszeg

viszonylaton.

A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

A módosításokat – a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérésére – elsősorban az utasok változó igényeit, valamint az ország távolsági közösségi közlekedésének alapját jelentő vasúthálózat előnyét és elsőbbségét figyelembe véve alakította ki a közlekedési társaság

– írja magyarázkodó hablaty-szövegében a Volánbusz.

(MTI korrigálva)