Jön a feketeleves: Gazdasági válsággal számolnak Orbánék, Gulyás durván beszólt Dobrev Klárának

Már ők sem hiszik el Matolcsy agyrémét a növekvő gazdaságról.

Megtartotta a veszélyhelyzet megszűnése óta első “hagyományos” kormányzati sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely, immár újságírók jelenlétében.

A kancelláriaminiszter rögtön oda is szólt az ellenzéknek: azt mondta, nélkülük is létrejött a nemzeti egység a vírusjárvány tetőzése idején. Beszólt az újságíróknak is, mondván: “sosem gondoltam volna, hogy önök közül is mindenki hiányozni fog“.

Az éjféltől életbe lépett rendelkezések kapcsán azt mondta: a kötelező maszkhasználat továbbra is érvényben marad, de az időseknek fenntartott idősávot eltörölték. 500 fő alatti rendezvényeket már meg lehet tartani. Viszont a színházakban, mozikban nem kell maszkot viselni.

Erről itt írtunk részletesen.

A miniszter szerint lehetséges, hogy lesz a vírusnak második hulláma. Az ehhez kapcsolódó a rendkívüli jogrend szükségességét háromhavonta értékeli a kormány.

A kórházak is felkészültek a második hullámra: „annyi lélegeztetőgépünk van, hogy még a legtragikusabb helyzetben is mindenkinek jut” – mondta. A járvány Gulyás szerint lehetőséget ad arra, hogy felülvizsgálják az egészségügyi ellátórendszert.

Gulyás azt is elmondta: ahogyan várható volt, a munkaerőpiacra és a gazdaság teljesítményére is komoly hatással volt a járvány elleni védekezés miatti teljes leállás.

A gazdasági növekedés vonatkozásában eltérőek az előrejelzések: a kormány a Pénzügyminisztérium által jelzett

3 százalékos visszaeséssel számol.

Mivel a költségvetés tervezésekor nem erre számítottak, ez nagy mértékben csökkenti a költségvetés mozgásterét. Eközben 1,2 millió munkavállaló munkahelyének megtartásában tudott segíteni a kormány a veszélyhelyzet alatt.

Az augusztus 20-i tűzijátékról azt mondta: még nem döntöttek arról, lesz-e egyáltalán. A járványügyi helyzettől teszik függővé.

A kormány arról döntött, hogy a 65 év feletti orvosok foglalkoztatásához már nem kell külön engedély, részt vehetnek a munkában. Két hét múlva lesz pontos információ arról, mennyi műtét maradt el a kórházak kiürítése miatt.

A miniszter durván bírálta Dobrev Klárát. A DK európai parlamenti képviselője a napokban azt mondta: hiányolja, hogy az állam nem tartott megemlékezést Nagy Imre halálának évfordulóján.

Gulyás Gergely erre úgy reagált:

Dobrev Klára arcátlansági versenyben van a férjével.

Ha Dobrev Klára nagyapja nem végezteti ki Nagy Imrét, nincs újratemetés sem, amely Orbán Viktor első jelentős politikai szereplése volt.

Ez a helyzet a pofátlanságnak egy olyan mértéke, ahol Gyurcsányé Gyurcsánnyal versenyez.”