Durvul a helyzet: Az AMS feljelenti az összevissza hazudozó szélhámos álmentőst

A zavart elméjű exhibicionista nő korábban főorvosnak (!), illetve egy Kossuth-díjas filmrendező lányának is kiadta már magát.

Talán már az egész ország ismeri a történetet, amelyben az MSZP mentősként mutatott be egy szélhámos nőt, aki néhány éve még azzal haknizta körbe a médiát, hogy ő a Kossuth-díjas filmrendező, Herskó János lánya.

Az MSZP azóta mindenhonnan letörölte a kamuvideót, ám az ügyben rémhírterjesztés miatt így is eljárás indult.

Mint kiderült: az álmentős nő semmilyen mentős nyilvántartásban nem szerepel, engedélye sincs mentős tevékenységet folytatni.

Az ATV péntek reggeli műsorában azt sem tudta megnevezni, hogy melyik főiskolán végzett. Azt állította, hogy olyan „idegállapotban” van, hogy nem jut eszébe az iskola neve.

Ugyanebben az adásban azt is állította, hogy feketén dolgozott az AMS mentőszolgálatnál.

Az AMS ezután közleményt juttatott el a tévécsatornához, amelyben közlik: soha nem foglalkoztatták a nőt, és a cég jó hírnevének védelme érdekében feljelentést tesznek a kamu mentőtiszt ellen, aki korábban főorvosnak is kiadta magát.

Mint írják:

„A nő több nyilatkozatában is hamisan nevezte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér mentéséért felelős szolgáltatót munkahelyként, sőt annak főorvosának is adta már ki magát.

Most még ennél is tovább ment! Munkajogi- és adócsalással vádolta meg az AMS-t, amikor az ATV riportjában azt nyilatkozta, bejelentés nélkül foglalkoztatta a mentőszervezet.

A cégünk jóhírének védelme érdekében most jogi lépéseket tesz a kamu mentőtiszt ellen”

– áll a közleményben.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek