A kormány maga teszi a legtöbbet a járvány újbóli kitöréséért, állítja a volt tisztifőorvos

Falus Ferenc szerint nagy baj lehet ősszel.

Nem tudjuk, hogy ki fertőz pillanatnyilag. A vírus itt van közöttünk, és tulajdonképpen lényegesen több fertőzésforrás van a körünkben, mint amennyi március elején volt. Az óvatosságunk abszolút indokolt

– jelentette ki Falus Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A korábbi tisztifőorvos elmondta:

Ha a kormányzat azt tervezi, hogy augusztus 20-ra nagy ünnepséget szervez, és a Duna két partján megint tömegek fognak szorosan egymás mellett állni, akkor

igaza lesz Orbán Viktornak,

hogy lesz második hullám szeptemberre”.

Amíg a világban szinte sehol nem alakult ki közösségi védettség, bármikor elterjedhet a fertőzés Magyarországon, akár egyetlen, 200 fős rendezvényen keresztül is.

A második hullámot Falus Ferenc szeptember utánra várja.

Mint megírtuk: eddig csaknem 80 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet azért kezdeményeztek, hogy maradjon el a rendezvény.

A teljes videót >>ITT TUDOD<< visszanézni.

Valódi Hírek