Bejelentés: Nagy változtatásokra készül Kásler a magyar egészségügyben (+videó)

De azért jó sokáig fog tartani.

Kásler Miklós egy alákérdezős videóinterjúban arról beszélt:

az egészségügyi ellátórendszer problémái eddig is ismertek voltak,

de a koronavírus alatt ezek „rendkívül markánsan” mutatkoztak meg.

Az EMMI gondolkodik azon, mit lehet ezekkel kezdeni, ez egy 2030-ig tartó program lesz.

„Ennek egyik része, hogy el kell választani egymástól az állami és magánellátást, úgy, hogy mindkettőnek ebből java legyen.

A fekvőbeteg-ellátást tehermentesíteni akarják, áthelyezik az ellátás alsóbb szintjeire, így például a családi orvosi rendszerbe. „Ne a betegeket küldjük, hanem a leleteket”

– fogalmazott a miniszter.

Kásler elmondta azt is, július 1-jén osztja ki a kormány a beígért bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik részt vettek a járvány elleni küzdelemben.

Ez 160 ezer embert érint, és összesen 92 milliárd forintba kerül.

Arról is beszélt, hogy

„megérzésből és ösztönből cselekedett a járvány alatt”,

ezek alapján hoztak döntéseket.

Orbán Viktor korábban azt mondta, Kásler érdemei történelmiek, mert mindenki más előtt felfedezte a koronavírus jelentőségét, és időben intézkedett.

Az más kérdés, hogy Kásler pár napja letagadta, hogy ő rendelte volna el a kórházi ágyak kiürítését.

Valódi Hírek