Mészáros Lőrincnek minden, az egészségügynek semmi

A Demokratikus Koalíció a Puskás Arénára vetítette az ország szégyenét.

Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök kedvenc gázszerelője a koronavírus-járvány kitörésének kezdete óta több alkalommal kapott támogatásokat.

Több mint hatszázmilliárd forint összegben.

Ezzel szemben az egészségügy semmiféle támogatást nem kap a kormánytól, túlterhelt, alulfizetett egészségügyi dolgozók próbálják kezelni a betegeket a lerobbant kórházakban” – írja közleményében Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormány kedvenc oligarchája kilapátolja a százmilliárdos közpénzeket az országból.

Mészáros Lőrinc olyan ütemben szipkázza magához a közpénzeket, hogy gyakorlatilag minden nap tarthatánk újabb és újabb vetítéseket az egyre növekvő számokkal” – írja közleményében a DK.

A párt azt is közölte:

a tehetséges gázszerelő így sem lehet nyugodt.

Pontosan számon tartjuk, mennyi pénzt harácsolt el, és erre mindig, mindenkit emlékeztetni is fogunk” – írta a DK.

A vetítést azért a Puskás Arénánál tartották, mert a legnagyobb magyar stadion jól jelképezi, hogy ebben az országban a futball, a stadionépítés és az oligarchák pénzelése sokkal fontosabb a kormánynak, mint például a magyar egészségügy.

A 6:0 azt jelképezi, hogy míg a járvány alatt az egészségügy semmilyen plusz forrást nem kapott, Mészáros Lőrinc érdekeltségei 6 alkalommal is közpénzhez jutottak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vetítés óta ez már 7:0, de ez is mutatja, hogy milyen mértékben és gyakorisággal kerülnek a közpénzek a leggazdagabb magyarhoz, a Fidesz első számú oligarchájához, Mészáros Lőrinchez – áll a DK közleményében.

Valódi Hírek