Felháborító szemétséget mondott Varga Judit a véleményük miatt meghurcolt emberek ügyéről

Ilyen alapon mondhatott volna „boldog karácsonyt” is.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Varga Judit pénteken este.

Az igazságügyi minisztert arról is kérdezték, hogy mi a véleménye a hatóságok által tévesen előállított, állítólag „rémhírt” terjesztő ellenzékiek ügyéről.

Mint megírtuk: egy Szerencs mellett lakú férfira hajnalban csaptak le a rendőrök, majd vitték el, egy másik, gyulai mozgássérült férfit pedig azért hallgattak ki, mert egy zárt csoportban leírta, hogy hány ágyat ürítettek ki a helyi kórházban. A rokkantnyugdíjas férfi telefonját és számítógépét lefoglalták. A jelszavát meg kellett adnia a gépéhez, ahol be volt jelentkezve a levelezéseibe is.

Varga minderre az Egyenes Beszédben azt felelte:

„Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.”

Mint mondta: előfordul, hogy a hatóság téved.

Arra a kérdésre, hogy Belgrádba miért ment el Orbán Viktor, Brüsszelbe pedig miért nem, Varga azt válaszolta:

„Veszélyhelyzet közepén vagyunk, sokkal precízebben megszervezettek a miniszterelnöki utazások”.

Varga azt állította: volt már arra precedens, hogy nem az állam- vagy kormányfő szólalt fel ilyen vitán.

Az igazságügyi miniszter szerint Magyarországgal szemben egyébként is „szigorúbb nagyítót használ” az Európai Parlament.

A teljes adás >>itt nézhető meg<<.

Valódi Hírek