Hivatalos: Semmiben nem hibázott a Kásler által ocsmány módon kirúgott kórházigazgató

A nap minden órájában a betegellátást szervezte, mégis mennie kellett.

Nem Csernavölgyi István, a székesfehérvári Szent György Kórház leváltott főigazgatója, hanem épp az az ember hibázott, akire a leváltása után rábízta az intézményt Kásler Miklós – derül ki az intézmény által lefolytatott belső vizsgálatból.

A hvg.hu szerint az intézményt tíz éve vezető Csernavölgyi István áprilisi leváltását a minisztérium azzal indokolta, hogy a kórház késve szolgáltatott adatokat a vírushelyzetről.

Csakhogy ez nem igaz, a kórház ugyanis telefonon mindig pontosan továbbította az információkat. Ez amúgy sem a főigazgató hatásköre volt – írja a lap.

A főigazgató a nap minden órájában a betegellátást szervezte, gyógyított, a járványügyi helyzet megoldására koncentrált.

Csernavölgyi István

A minisztérium hivatalos közleménye azzal indokolta a főigazgató leváltását, hogy Csernavölgyi István súlyos mulasztást követett el. Azt is közölték, hogy az új főigazgató kinevezéséig Reiber István orvosigazgató irányítja az intézményt.

Noha ez a kinevezés csupán egy napig tartott, mert másnap Kásler már ki is nevezte a kórház új főigazgatóját, a belső vizsgálat megállapításai szerint épp

Reiber István volt a felelős

a késedelmes járványügyi adatszolgáltatásért.

A volt főigazgató az egy hónappal ezelőtti búcsúztatóján arról beszélt: az adatszolgáltatási hibát csak ürügynek tartja, a leváltása valódi okait nem ismeri. Többet azonban nem akart mondani.

Csernavölgyi István leváltása után Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András maga is jelezte, hogy fontosnak tartaná, ha a város megismerhetné a Kásler lépését megalapozó döntést.

Noha kérte, választ nem kapott a fideszes politikus.

Valódi Hírek