Visszaüzent a DK a számvevőszéknek: Senki nem bukott még le olyan gyorsan hazugsággal, mint az ÁSZ

A teljes állami támogatást elvehetik a legnagyobb ellenzéki párttól.

„Egyetlen állami szerv sem bukott még le olyan gyorsan hazugsággal, mint most az ÁSZ” – közölte csütörtökön a Demokratikus Koalíció.

Mint írják: az Állami Számvevőszék azt állította mai közleményében, hogy a DK hazugságokat terjeszt, ők “nem helyezték kilátásba a Demokratikus Koalíció költségvetési támogatásának felfüggesztését, és nem írtak semmi ilyesmiről a DK elnökének megküldött jelentéstervezetben”.

A Demokratikus Koalíció jelen közleményéhez csatolta az ÁSZ jelentéstervezetéből azt a részt, ami szerintük nem is létezik.

Ebben azt írják, hogy

“Amennyiben az ellenőrzött szervezet vezetője nem küldi meg határidőben az intézkedési tervet, vagy továbbra sem elfogadható intézkedési tervet küld, az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ tv. 33. § (3) bekezdése a) és b) pontjaiban foglaltakat érvényesítheti.”

A jelentéstervezetben hivatkozott a) és b) pontok így szólnak az ÁSZ-törvényben: az ÁSZ

“a) az ellenőrzött szervezet vezetőjével szemben büntető- vagy fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezheti”, illetve

“b) kezdeményezheti az illetékes hatóságnál, illetve szervezetnél az ellenőrzött szervezetet megillető, az államháztartás valamelyik alrendszeréből származó támogatások vagy egyéb juttatások folyósításának, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ból történő felajánlásokból való részesedés lehetőségének felfüggesztését”.

fotó: Demokratikus Koalíció

Kapcsolódó cikkeink:

Itt a halálos ítélet: A DK teljes állami támogatását el akarja venni a számvevőszék (+videó)

.

Vágó István kiakadt: Röhögő fotóval illusztrálta a HVG, hogy több évre elveszik a DK támogatását

.

(via dkp.hu)

Valódi Hírek