Visszaüzent a DK Domokos Lászlónak, aki szerint „a családok most költsenek kevesebbet”

Újabb szociopata nyilatkozat egy fideszestől.

„Arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre.”

– ezt javasolja az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ honlapján megjelent legfrissebb cikkében.

Domokos László arról is ír, hogy „a családtagok beszéljenek egymással a pénzügyekről” , valamint minden családban a költségvetés tervezésére és végrehajtására ki kellene nevezni egy „pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat”.

A Demokratikus Koalíció szerint Parragh Lászlónak ma új kihívója akadt a kormányzati pofátlansági versenyben, Domokos László személyében.

A DK emlékeztet, hogy az Állami Számvevőszék elnöke még fideszes képviselőként

15 millió forint,

lakhatási támogatás címén felvett közpénzzel nem tudott elszámolni, most pedig van bőr a képén arról beszélni, hogy a családok csak úgy élhetik túl a válságot, ha „rendszeresen átnézik a számlákat és meghúzzák a kiadásokat”.

Orbánék elengedték a magyar családok kezét, és az emberek semmilyen kormányzati segítségre nem számíthatnak a válságban – fogalmazott Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Hozzátette: felháborító, hogy a kormányzati válságkezelés kimerül az ilyen és ehhez hasonló cinikus mondatokban, miközben a válság miatt tízezrek veszítik el az állásukat, munkahelyek szűnnek meg és családok mennek tönkre.

Ez a kormány bebizonyította, hogy európai kollégáitól eltérően, nem tudja és nem is akarja kezelni a válságot, Parragh Lászlónak és Domokos Lászlónak pedig nincs helyük a magyar közéletben – fogalmazott a DK szóvivője.

(dkp.hu)

Valódi Hírek