A DK berágott Palkovicsra: „Ezek még mindig nem értik, mekkora bajban van az ország!”

Aki elvesztette a munkáját a koronavírus miatt, semmit nem kap.

Dr. Molnár Csaba, a DK alelnöke a közösségi oldalán reagált a Palkovics László technológiai miniszter által kedden bejelentett „mentőcsomagra”.

Molnár azt írja:

„Amit a tegnap miniszterelnöki bejelentésből sejtettünk, az mára sajnos biztossá vált. A kormány láthatóan még mindig nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy mekkora bajban van az ország.

Palkovics László miniszter mai bejelentése sajnos világossá tette:

1. Aki már elveszítette, vagy a következő napokban, hetekben, hónapokban fogja elveszíteni a munkáját a válság miatt, az a kormány gazdaságvédelmi csomagjából 0, azaz nulla forintot kap támogatásként.

Több tíz- vagy akár százezer magyar emberről beszélünk, aki tisztességgel dolgozik vagy dolgozott, amíg tehette. Róluk lemondott a kormány.

2. Az állami “bérpótlás” kérdésében Palkovics korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy ez nem automatikus lesz (mint a németeknél, vagy az osztrákoknál), hanem a cégeknek a járási hivataloknál kell majd ezt igényelniük.

Vagyis ez egy pályázat. Az elmúlt 10 évben mindenki megtanulhatta, hogy ebben az országban kik nyerik a pályázatokat. Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak most sincs félnivalója, csak annak a több ezer magyar vállalkozásnak van, amelyik valóban a megszűnés szélére került.

3. A turizmuson kívüli világban a kormány tulajdonképpen elengedte minden kis- és közepes magyar vállalkozás kezét. Aki bajban van, az pénzt nem kap, csak lehetőséget hitelre. Adósítsa el magát jó sok évre előre egy válság kellős közepén – ezt üzeni Orbán Viktor a vállalkozóknak.

Ha valóban ez az Orbán-kormány válságkezelő csomagja, akkor valóban nem értik, hogy mekkora a baj.

Akkor sajnos a tönkremenő magyar vállalkozások, a tömeges munkanélküliség és a leszakadó családok időszakának nézünk elébe.”


.

Amit a tegnap miniszterelnöki bejelentésből sejtettünk, az mára sajnos biztossá vált. A kormány láthatóan még mindig nem…

Közzétette: Dr. Molnár Csaba – 2020. április 7., kedd

.

Valódi Hírek