A DK követeli: Rakják ki Káslert az operatív törzsből, mert teljesen alkalmatlan (+videó)

A miniszter egyáltalán nincs képben, alapvető kérdésekre sem tud válaszolni.

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az egészségügyért is felelős miniszter bebizonyította, hogy

alkalmatlan a feladatai ellátására.

Nem lehet olyan ember az operatív törzs tagja, akinek minden nyilatkozata csak a pánikot és a bizonytalanságot növeli – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a miniszter az elmúlt napokban többek között olyan kérdésekre nem tudott választ adni, mint, hogy

  • miért nem végzik el a szükséges teszteket,
  • miért nem vizsgálták meg az egyik fertőzött diák csoporttársait.
  • a két fertőzött iráni diák mikor érkezett vissza Magyarországra,
  • mikor jelentkeztek vizsgálatra,
  • sőt egy napig azt sem tudta, hogy melyik egyetemre jár az egyik hallgató.

– emelte ki az országgyűlési képviselő.

Amennyiben a minisztert nem távolítják el az operatív törzsből, az a kormány alkalmatlanságát vagy felelőtlenségét bizonyítja – vélekedett a frakcióvezető-helyettes.


.

Valódi Hírek